“Amikor beszélgettem a főnővérrel, elmondta, hogy ide minden munkatárs önként jött, mindenki a saját akaratából vállalt a hospice-házban munkát. Nagyszerű ez a szakmai csapat – magam is nap, mint nap megtapasztalom. Félve kérdezem tőlük, hogy aludt a mamám, nem volt vele gond? Kedvesen csak annyit mondanak, jaj, az Aranka néni nagyon cuki, imádjuk a mosolygós kis arcát, a hófehér haját. S bármikor keresem őket, mindig mindenben segítenek. Van türelmük, van idejük, s van sok jó tanácsuk is, hiszen látják, mennyire nem tudom, tudjuk ezt a végzetes helyzetet jól kezelni.
Minduntalan azon töröm a fejemet, hogyan bírják ezek az emberek a végstádiumba került rákbetegek életvégi ellátását. Hiszen nem halhatnak meg minden egyes beteggel! Miközben osztoznak is a fájdalmukban. Hallatlanul empatikusak, bizonyára kicsit azért távolságtartóak is. Jól kell kezelniük a betegek szenvedését, a hozzátartozók szorongásait, az olykor-olykor szükségszerűen generálódó feszültségeket.”
A Dél-Pesti Centrumkórház onkológiai centruma égisze alatt működő hospice osztályról egy betegünk hozzátartozója által írt cikk teljes terjedelmében itt olvasható.